Skip to content

Kis rabló pub

Nem hivatalos oldal

Menu
  • Kapcsolat
  • Konyha
  • Árak
  • A Hely
Menu

Kontaktlencse a szembetegségek ellen

Posted on 2015. március 12. csütörtök
Kontaktlencse
Kontaktlencse

A látás javítása többféle módszerrel elérhető, melyeket mindenféleképpen érdemes kipróbálni. Az egyik lehetőség az A-vitamin, mellyel bizonyos látással kapcsolatos betegségek is elkerülhetők. A másik a lézeres szemműtét, melyet sokan nem vállalnak, illetve a szemüvegek vagy kontaktlencsék viselése a harmadik kategória. A kemény lencséket 1963-ban dolgozta ki dr. Győrffy professzor, aki elsőként mutatta be a kontaktkagylónak nevezett műanyagból készült terméket.

Ebben az évben jelent meg a Heinrich Wöhlk által tervezett műanyag lencse is. 1976-ban már elkezdtek kísérletezni a légáteresztő lencsékkel, melyek képesek voltak szellőzni. Közben a műanyagok is fejlődésnek indultak, hiszen hajlékonyabbak és jobban szellőzőek lettek. A lágy kontaktlencsék 1971 óta illeszkednek teljes pontossággal a szaruhártyára. Átmérőjük 12-16 milliméter és a nyitott szem szemhéja alá illeszkednek. A pontos beillesztés hatására a kontaktlencse jobban felfekszik a szaruhártyára, mely által kisebb a kockázata annak, hogy leesik vagy elveszítjük.

Kategóriák

  • Albérlet
  • Biztosítás
  • Divat
  • Egészség
  • Ékszer
  • Építőipar
  • Étel-Ital
  • Gyerekülés
  • Internet
  • Klíma
  • Napelem
  • Nincs kategorizálva
  • Oktatás-Tanfolyam
  • Párátlanító
  • Pénzügyek
  • Szauna
  • Szépségápolás
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Táskák
  • Utazás
  • Vásárlás
  • webáruház

Oldalak

  • A Hely
  • Árak
  • Kapcsolat
  • Konyha

Címkék

Cerave kézkrém szárazépítészet
©2026 Kis rabló pub | Design: Newspaperly WordPress Theme