Skip to content

Kis rabló pub

Nem hivatalos oldal

Menu
  • Kapcsolat
  • Konyha
  • Árak
  • A Hely
Menu
okos redőny

Az okos redőny kiemelkedő prioritásai

Posted on 2020. augusztus 17. hétfő

Ön is rettentően unja már, hogy minden nap hosszú perceket kell eltöltenie a rolók fel-, illetve lehúzásával? Az okos redőny rendszer kiépítésével ezt könnyedén megváltoztathatja. Habár már régóta nagyobb sikernek örvendenek ezek a szerkezetek, még biztosan sokan nem hallottak róla, hiszen jó pár évvel ezelőtt mérhetetlen luxusnak számítottak.

Azonban ez mára megváltozott és könnyen elérhetővé vált. Tulajdonképpen a smart roló lényege, hogy (kategóriától függően) kapcsolóval, esetleg a telefonunkkal irányíthatjuk, az ezzel járó mérhetetlen komforttal pedig megkönnyíthetjük a mindennapjainkat. Az okos redőnyök, a kényelmi tényező mellett, még biztonsági szempontból is az előnyünkre válhatnak. Ugyanis a legtöbb ilyen redőny már programozható.

Lényegében ez annyit takar, hogy beállíthatunk különböző időpontokat, amikor az okos redőny működésbe lép. Ezáltal könnyedén kelthetjük azt a látszatot, hogy tartózkodnak a házban, így pedig megtéveszthetjük az akár többhetes távollétünk alatt is a közelben ólálkodó betörőket.

Kategóriák

  • Albérlet
  • Biztosítás
  • Divat
  • Egészség
  • Ékszer
  • Építőipar
  • Étel-Ital
  • Gyerekülés
  • Internet
  • Klíma
  • Napelem
  • Nincs kategorizálva
  • Oktatás-Tanfolyam
  • Párátlanító
  • Pénzügyek
  • Szauna
  • Szépségápolás
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Táskák
  • Utazás
  • Vásárlás
  • webáruház

Oldalak

  • A Hely
  • Árak
  • Kapcsolat
  • Konyha

Címkék

Cerave kézkrém szárazépítészet
©2026 Kis rabló pub | Design: Newspaperly WordPress Theme