Nem hivatalos oldal

A Hely

A forgalmas Bartók Béla út közelében, egy csendes kis utcácskában van a Kisrabló Pub, amelyből -ha hihetünk az utóbbi időkben érkezett beszámolóknak- esténként félszemű, kampókezű alakok támolyognak ki, papagájjal a vállukon. Bizonytalan járással indulnak meg a Szabadság híd lávánál hagyott járművük, a nemrégiben zsákmányolt háromárbocos felé, melynek zászlóján a minden hajósban borzongást keltő szimbólum van: a halálfej, alatta pedig két lábszárcsont. Persze a forrásainknak nem hihetünk. Az iménti beszámolókat feltehetően az emberes mennyiségben elfogyasztott Dreher sör okozza, a tekintélyes méretű bendőt próbáló remek étkektől (melyek köztudomásúlag heveny agyvérszegénységet okoznak), valamint attól, hogy nevezett forrásaink egyszerűen nem tudtak szabadulni a hely remek hangulatától, a kalózhajóra megszólalásig hasonlító belső tértől, és a legkülönfélébb hajóskapitányok szellemét idéző relikviáktól és ételektől. Aki egyszer is járt már a Kisrablóban, megkóstolhatta a valóban elsőrangú (tehát matrózoknak és hajóskapitányoknak is jó szívvel ajánlható) ételek valamelyikét, kortyolt jéghideg, megfelelő áron mért serből az nem is hibáztatja a híreket hozó egyedeket. Egyrészt azért, mert tudják, milyen gyarló az ember, másrészt pediglen azért, mert a sokadik sör után annak a borostás, aranyfogú fickónak mintha tényleg lenne valami furcsa az egyik kezével… és az egyik szeme is mintha üvegből volna…
Légkondicionálás van.
Nem dohányzó hely is van.
Férőhely: 160 fő.
Termek
Hajótér 120  fő. 140 m2.
Különterem 40  fő. 40 m2.
Zene: A hűvösebb évszakokban élő zene minden csütörtökön és pénteken.

Szolgáltatások

TV, Telefon, FAX, Fénymásoló, CD-lejátszó
Print Friendly, PDF & Email